Wolfsberg, Ausztria
Zenekarunk meghívást kapott a május 8 és 10 között Várpalota osztrák testvérvárosában, Wolfsbergben rendezett nemzetközi fúvószenekari fesztiválra.
Péntek
2009.05.08.
Az utazás pénteken vette kezdetét, de indulás előtt még a délelőtti órákban egy nyílvános főpróbát, kvázi térzenét tartottunk a Jó Szerencsét Művelődési Központ előtti téren, majd bepakolás után 11 óra körül el is indultunk.
Az út a "technikai" megállásoktól eltekintve eseménytelenül zajlott egészen addig, míg osztrák területen, nem messze a határtól a helyi rendőrség fékvizsgálatra utalta a buszunkat. Ez a kényszerű kitérő megközelítőleg 1 órás késést okozott.
Az utunk erdős, hegyes vidéken vezetett, míg végül megérkeztünk Wolfsbergbe.
Vacsora előtt elfoglaltuk a szállásainkat, mely St. Stefan-ban volt. A csapat egyik fele az "Alter Schact", míg a másik a "Hotel Treff Punkt" szállóban kapott helyet.
Vacsora után részt vettünk az ünnepélyes megnyitón, melyen a polgármester beszéde után a helyi zenekar színvonalas műsort adott.
A megnyitó után körülnéztünk a lakóhelyünk környékén, majd a szállásra visszatérés után mindenki nyugovóra tért.
Néhány kép a településről:
Szombat
2009.05.09.
Másnap
délelőtt egy menetzenés felvonulással kezdődött a nap, majd a fellépő zenekarok
a város központjába vonultak.
Itt előadtuk a közös számokat, melyek a következők voltak:
- Johann Strauß: Radetzky Marsch |
- Anton Seifert: Kärtnerlieder Marsch |
Ezt az ebéd követte, majd visszautaztunk a szállásra. A délutáni órákra közkívánatra városnézést időzítettünk. Megnéztük a város nevezetességeit, és vásárlásra is nyílt lehetőség.
Este került sor a gálára, ahol az összes zenekar 25-30 perces műsort adott. Sajnos itt is üröm vegyült az örömbe, mert mi voltunk az utolsók, és már majdnem éjfél volt, mire sorra kerültünk. A fáradtságon kívül rossz kedvünket fogozta, hogy a közönség már jócskán iluminált állapotban volt, így nem igazán mutatott érdeklődést a műsorunk iránt. A rendezvény után hajnali 2 körül értünk vissza a szállásra.
Vasárnap
2009.05.10.
Vasárnap délelőtt a bepakolás után egy ökumenikus istentiszteleten vettünk rész a Koralpe-n. Itt az összes meghívott zenekar részt vett.
A misét követő ebéd után hazafelé vettük az irányt, és este 7-re értünk haza.